Minden egy iszonyatos csatából indult ki 1945-ben. Azonban ebben a csatában nem fegyvereket használtak, hanem zöldségeket, legfőképpen pedig paradicsomot. Ezen az augusztusi napon a rendőröknek kellett közbelépniük. A következő évben a fiatalok már otthonról vittek paradicsomot, így nem kellett más tulajdonát elvenni, s azzal kezdték újra a harcot. Évekig tiltották ezt a fajta csatát, azonban még a börtönnel való fenyegetőzés sem riasztotta vissza a fiatalokat attól, hogy e nyári napon pirossá fessék egymást a paradicsommal. A város megszerette ezt az ünneplést, és végül Buñol város önkormányzata 1957-ben hivatalos "fiestává" fogadta. 1980 óta a város biztosítja az egyre növekvő közönségnek a paradicsomot. 

Azonban cserébe kérnek is valamit a résztvevőktől. Nem vihetnek oda kemény tárgyakat és üvegeket, hogy elkerüljék a baleseteket. Mindössze a két dudaszó közti időben dobálózhatnak a paradicsomokkal. S arra is kérik őket, hogy a kamionoktól maradjanak egy kicsit távolabb.

A következő két oldalon különböző praktikus tanácsokkal is ellátnak, s szállás után is nézhetsz, ha esetleg megjönne a kedved egy jó kis csatához.
www.latomatina.es/  www.tomatina.es/

Tehát akkor idén augusztus 31-én találkozunk a repkedő paradicsomok közt!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://esque.blog.hu/api/trackback/id/tr962731597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kevlar · http://haerdekel.blog.hu/ 2011.03.13. 10:37:32

Óóó, a sok jó paradicsom... a szívem szakad meg!
Bár lubickolni azért jó lehet benne.:)

(mellesleg 0:40-nél aki felrántja a gatyáját az nem Berlusconi? :D:D:D )
süti beállítások módosítása