Folytatva a már megkezdett 40-es listát, a soron következő 38. helyen szereplő jelenség a Perito Moreno-gleccser. Ez Patagónia egyik legismertebb turistalátványossága, a Los Glaciares Nemzeti Park területén fekszik. 30 km hosszú jégképződményről van szó, mely a világ harmadik legnagyobb ivóvíz-tartaléka.

 

 

A terület névadója Francisco Moreno volt, aki a területet tanulmányozta a 19. században tanulmányozta a területet.
A gleccser vége, mely az Argentino-tóba fut bele, 5 km széles és 60 m magas. Teljes magassága viszont eléri a 170 métert is. Legmélyebb része is kb 700 m. Megfigyelték, hogy naponta kb 2 métert halad előre. Három olyan gleccser van ezen a területen, mely sosem húzódik vissza, s ez egyikük. Időnként még előre is nyomul a tó felületén a túlsó partig, s így természetesen osztja ketté azt. A tó két felén gyakran így más a víz magassága. Ebben az esetben figyelhető meg az a nem túl gyakori, s nem rendszeres jelenség, mikor a víz nyomása áttöri a jéggátat. Ilyenkor hatalmas lyukak keletkeznek a jégfalban. Gyönyörű látvány lehet.

A helyet még érdekesebbé teszi, hogy te magad is bejárhatod a gleccsert, felfedezve minden szegletét. Természetesen ehhez szükség van egy képzett vezetőre, különleges cipőre és ruházatra. De nem kell megijedni, mindent biztosítanak a számodra. Ezen az oldalon kedvedre böngészhetsz:
www.hieloyaventura.com/
És ha még ez sem hozta volna meg a kedved egy fantasztikus túrához, akkor érdemes megnézned ezt a videót!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://esque.blog.hu/api/trackback/id/tr272728844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.