Jaume Plensa Barcelonában született 1955-ben. Az első kiállítása is itt volt 25 év múlva, azonban ebben az időszakban járt Berlinben, Brüsszelben, Angliában Franciaországban és még az Egyesült Államokban is. Jelenleg vagy Párizsban vagy Barcelonában található meg leginkább.Több művészeti egyetemen is tanított már. De mivel is foglalkozik? Különleges szobrokat készít szerte a világban. S ezekkel számos  hazai és nemzetközi díjat sepert be.
1986-ban vágott bele egy sorozatba, melyek öntött vas szobrok voltak szövegekkel, fényekkel feldobva. Végül kipróbált mindenféle anyagot, hangokat és még videókat is. Ezen kívül sokszor dolgozik együtt színházakkal is. Ott a díszletek és kosztümök tervezésében segítkezik.
Munkája jelentős részét viszont a köztéri szobrok teszik ki.
A továbbra kattintva megnézhetitek a munkájinak válogatását.

 

 

Kicsit kutakodtam megint, és találtam néhány említésre méltó zenekart Spanyolországból, spanyol ajkú országokból. Tudom, hogy jó párat már bemutattam nektek, de mivel kevés visszajelzést kapo, ezért nem tudom, hogy milyen zenéket szerettek... Így csak magamra tudok hagyatkozni. Bátran kommenteljetek, és írjátok meg a véleményeteket!

De térjünk is rá a zenekarokra! Kicsit megint az alternatív irányt vettem elő, de tervbe van véve egy keményebb rockos cikk is. :D

 

Luis Caldevilla Spanyolország egyik legjelentősebb alakja a timelapse fotózás terén. Igen kísérletező alaktról van szó. A testvérével együtt kifejlesztette a motion timer nevű szerkezetet is, ami a kamerát különböző pályákon képes egyenletesen mozgatni. Így készül rengeteg munkája Luis Cladevillának.

A továbbra kattintva jön a többi érdekesség.
 

Fake Plastic Girl 2011.05.13. 09:44

Playcolor

Pár hónapja rábukkantam egy igen érdekes társaságra, és szerettem volna veletek is megosztani az élményt. Azonban az internet végtelen tengerében nagyon kevés információt találtam róluk. Mivel alapelvem a részletes információ szolgáltatás, ezért felkerestem őket, feltettem nekik néhány kérdést, amire a napokban kaptam egy igen hosszú és lelkes választ! :D

Kattintsatok a továbbra!

Federico Uribe 1962-ben született Bogotában, Kolumbiában. Itt is járt egyetemre, majd 1988-ban elköltözött New Yorkba, hogy tökéletesítse a tudását a képzőművészetet illetően. Itt kezdődött el a sok éves kalandtúra, mely során bejárta Kubát, Mexikót, Oroszországot, Angliát. Végül Miamiban kötött ki, most is itt él és dologzik.Természetesen ő is festőként indult el a pályán. 1996-ban letette az ecsetet, s egy sokkal izgalmasabb dolog felé fordult. A mindennapjaink használati tárgyai kezdte el gyűjtögetni. Majd ezeket elemezve és különböző képpen kombinálva kezdett el alkotni. Különböző szobrokat készít belőlük, s ennek az az érdekessége, hogy a hagyományos ábrázolási technikákat követve mégis szokatlan, váratlan eredményeket ér el velük.
Ezen a képen is a saját tervezésű ruhájában láthatjátok Federico Uribét.

Ha szeretnétek még több információt megtudni róla és alkotásairól, kattintsatok a továbbra!

süti beállítások módosítása