A most következő személy egy vérbeli nő. Pilar, avagy Pili Alvarez. 36 éves, Kanadában él. Saját elmondása szerint már gyermekkorában imádta teleaggatni magát mindenféle ékszerrel, s nagyon imádta a művészetet. Egy dolgot nem szeret: aludni menni. Lélekben valahol még nagyon kislány, de aranyos. Festményein az uralkodó szín természetesen a rózsaszín, de emellett a nagyon csajos kék, zöld, esetenként a barna és a fekete jelenik meg. De mindegyik képéről sugárzik a báj.
Van pár képe, amin annyira megdöbbentem, hogy meg se tudtam szólalni. Ezeken ugyanis az egyáltalán nem rózsaszínhez illő pisztolyok és koponyák láthatóak. Mégis annyira játékossá varázsolta őket, hogy egyáltalán nem jutott eszembe a sötét oldaluk.

Két oldalt is mutatok nektek, ahol kedvetekre böngészhettek. A myspace oldala kissé személyesebb, például a dolgozószobáját, a férjét is láthatjátok. A hivatalos oldalán pedig olvashattok róla, és nézegethetitek a képeit, követhetitek a blogját is.
Újabban alapított egy ékszerekkel foglalkozó céget is Oyster néven. Ebben az a különleges, hogy az általa készített képeket láthatjuk viszont a medálokon.
Nézzünk néhány példát!


 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://esque.blog.hu/api/trackback/id/tr332751217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása